Az Euro-Marina Egyesület többségében megváltozott munkaképességű fiatalok és idősebb emberek szabadidő tevékenységének szervezése és támogatása mellett együtt működik a Munka-Kör alapítvánnyal, hogy a fogyatékkal élő emberek el tudjanak helyezkedni a munkaerő piacon.
A mozgás kultúra és maga a mozgás az egyik fontos eleme a megváltozott munkaképességű emberek fejlesztésében, ami nem csak fizikai, hanem mentális síkon is segíti őket a kiegyensúlyozottabb életvitelhez. A közös szabadidős és sport programok eddig is nagyon hasznosnak bizonyultak abban, hogy fejlesztették a kommunikációt és a csapat összetartását.
A megváltozott munkaképességű emberek ez által bátrabban tudnak kapcsolódni a többségi társadalom résztvevőihez és a munkaerőpiachoz is.
Az egyesület első sorban arra törekszik, hogy az úszás és a vízi sportok megkedveltetésével foglalkozzon és lehetőséget biztosítson tagjai és a vendég fogyatékkal élők számára, hogy együttesen töltsenek el néhány órát.
A fogyatékkal élő emberek és sajátos nevelési helyzetű fiatalok sokszor izoláltan élik az életüket, nincs információjuk a szabadidős tevékenységről. Nem tudnak csatlakozni közösségekhez, társaságokhoz. Ez által szocializációjuk, fejlődésük, illeszkedésük a környezethez elmarad a kívánatostól, ami egészségi állapotukra és pszichés állapotukra is negatív hatással van.
Tehát ezek az emberek sokszor magányosan, tétován töltik szabadidejüket. Nekik szervezünk folyamatosan programokat a többségi társadalom tagjainak részvételével, támogatásával múzeumokba, kirándulásokra, uszodába, teniszpályára.
Mivel szorosan együttműködünk a Munka-Kör alapítvánnyal a hallássérültekért civil szervezettel (az ő követőik száma közel 5000 a Facebookon.
Az egyesületünk 2008 óta szorosan működik a Munka-Kör Alapítvány a Hallássérültekért civil szervezettel, ahol naponta 18-20 fogyatékkal élő vagy megváltozott munkaképességű munkatárs dolgozik. Közülük sokan látássérültek vagy hallássérültek és egyre több a mozgássérült. Közöttük merült fel annak a gondolata, hogy ők szeretnének kirándulni, sportolni, (de nem egyesületi szinten),
múzeumba, könyvtárba, uszodába járni. Egyedül nem tudnak menni, mert vagy nem lát vagy nem hall, vagy nem tud mozogni.
Így mindig meg kell szervezni önkénteseket, vagy sorstársakat, hogy ezeket a programokat felkutassák, megosszák velük, támogatást szerezzünk hozzá. például, teniszpálya, uszoda, labdák és más játékok beszerzése.
Évente körül-belül 200 emberrel kerülünk kapcsolatba. Összességében a célunk a hátrányos helyzetű, elsősorban fogyatékkal élő gyakran vidéki, rászoruló emberek segítése ahhoz, hogy életminőségül e területen is javulhasson. Sokszor nagyon magányosak, hiszen többnyire folyamatos segítségre szorulnak, ami a környezetükre nézve is nagyon terhelő. Mi mint pályázók és a célcsoport tagjai, - a fogyatékkal élők, elsősorban a vidékiek, egyaránt fontosnak tartjuk az általunk végzett munkát.